Az, hogy milyen szöveggel töltöd fel a weboldaladat, nem csak azért fontos, hogy a látogatókat (a potenciális vevőket, ügyfeleket, klienseket) tájékoztasd, figyelmüket elérd és megragadd, hogy tőled vásároljanak. A jó weboldalszöveg, vagyis a jó SEO szövegírás – beleértve a blogposztokat, cikkeket, termékleírásokat is – eléri, hogy az oldaladat a keresőmotorok az első helyekre sorolják.
Magyarországi célcsoport esetében ez a keresőmotor általában a Google-t jelenti. Tehát ahhoz, hogy a Google előre sorolja a weboldaladat, és a termékedet, szolgáltatásodat kereső látogatók veled találkozzanak az első ajánlások között, elengedhetetlen, hogy hangsúlyt fektess a keresőoptimalizált szövegírásra.
Mi a SEO szövegírás?
Amellett, hogy a tartalomgyártás során minőségi, célcsoportra optimalizált szöveg készül, a SEO szövegírás elsődlegesen a kulcsszavakra épít. A keresőoptimalizált szöveg célja tehát, hogy a vevőidet minél hatékonyabban szólítsa meg úgy, hogy a tartalom a kulcsszavakra épül.
Ez így még egyszerűen is hangozhat, ha konyítasz kicsit az íráshoz, de egyáltalán nem mindegy például, hogy a szövegen belül a kulcsszavak hol, hányszor és milyen formában szerepelnek. Sok mindenre kell odafigyelni, és a jó SEO szövegíró tudja, hogy a szövegben hol és hogyan helyezze el azokat a kulcsszavakat, amelyek a te bizniszedhez kapcsolódnak, és amelyek a legtöbb potenciális érdeklődőt fogják hozni a te vállalkozásod számára.
A SEO szövegírás az az online marketing eszköz, amellyel a leghatékonyabban tudsz organikus látogatókat szerezni a weboldaladnak a keresőmotorokból – esetünkben a Google-ből.
Miért működik jól a SEO szövegírás?
Egy weboldal keresőoptimalizálása egyszerűen nem működhet hatékonyan jól optimalizált, releváns, minőségi tartalom nélkül. Ezért a jó SEO szakember általában összedolgozik egy jó SEO szövegíróval.
A Google 2022-re már nagyon érzékeny a szövegek minőségére – egyből kiszúrja például a máshonnan vett, és saját weboldalra bemásolt szövegeket, amit azzal büntet, hogy hátrébb sorolja az oldaladat a ranglistában.
Emellett sok más szempontból sem mindegy, hogy a weboldal szövegei hogyan vannak keresőoptimalizálva, megtervezve és megalkotva. Leghatékonyabban – és talán a legköltséghatékonyabban is – a blogírással tudjuk növelni egy weboldal vagy webshop organikusan elért látogatóinak a számát.
Mert, miközben a Google bünteti a másolást, nagyon díjazza a minőségi blogbejegyzéseket. Ezért egy rendszeresen frissülő, és szépen karbantartott blog gyönyörű eredményeket tud hozni, ha az a célod, hogy a Google találati listájában előrébb kerülj. A weboldalad organikus forgalmának növeléséhez – tehát a hirdetések nélküli vevőszerzéshez – elengedhetetlen a folyamatos és minőségi SEO szövegírás.
SEO szövegírás alapja a kulcsszókutatás
Ha problémánk van, vagy valamiről többet szeretnénk megtudni, akkor bizonyos, a problémára mutató szavakat írunk be a Google keresőjébe.
Mik ezek a szavak? Melyekre keresnek rá a legtöbben? Melyekből válhatnak jó kulcsszavak? Melyik lesz az elsődleges kulcsszó?
Tudnunk kell a felhasználó fejével gondolkodnunk. Ezután kipróbálunk konkrét szavakat, majd rokonértelmű kifejezéseket a keresőbe írva.
Átfürkésszük a találati listában kapott konkurensek cikkeit mind tartalomi SEO, mind technikai SEO szempontjából. Összegzünk és következik a forráskutatás.
Nem másolunk, csak támpontokat keresünk, konkurenciát elemzünk, majd törekszünk a lehető legjobb minőségű egyedi tartalmak megírására.
Minőségi SEO szövegírás, hogy az olvasóidnak hasznos segítséget nyújtsunk
Biztosan te is találkoztál már azzal az érthetetlen esettel, amikor egy megírt blog- vagy PR cikk olvasása elrabolta az idődet, a szöveg nem tartalmazott semmilyen hasznos információt a számodra, ahelyett, hogy olyan értéket adott volna, amivel gyarapíthattad volna a tudásodat, vagy amivel játszi könnyedséggel hatékonyan megoldhattad volna az aktuális problémádat.
Vannak olyan kulcsszavakra megírt szöveges tartalmak, amelyeket, habár a Google találati listájának első oldalán találsz, mégis gyenge minőséggel bírnak. A Google keresőmotorja sem működik tökéletesen, hogy maradéktalanul kiszűrje a semmitmondó vagy látszatértéket adó cikkeket. Azonban a fejlődő algoritmus komplex szűrési eljárásának köszönhetően a Google-ban megjelenő tartalmak aránya a minőségi cikkek felé billen.
A SeoStart szövegírói olyan cikkeket írnak, amelyek valós és használható segítséget nyújtanak az olvasóidnak. A célközönséged igényeit helyezzük a fókuszba, amellett, hogy a Google rangsorolási szabályait is betartjuk a jó helyezésed eléréséért.
A hiteles információk átadása érdekében fontosnak tartjuk elsősorban a forráskutatást, másrészt az üzleted megismerését, hogy kifejezetten arról írjunk, amiről a vállalkozói profilod szól vagy arról, ami közelebb visz a kitűzött céljaidhoz.
A minőségi tartalom meghozza a várt eredményeket, megnöveli a weboldalad forgalmát és új vásárlókat is generál.
Ajánlatkérés
Nincs két egyforma weboldal, így minden leendő ügyfélnek ajánlatkérés után tudunk árajánlatot adni!
Ha úgy érzed szeretnéd fellendíteni oldalad látogatottságát, minőségi tartalommarketingre vágysz és azt tűzted ki célnak, hogy a Google első oldalán szeretnél szerepelni, vedd fel velünk a kapcsolatot minél előbb!
Több éves szakmai tapasztalattal segítjük vállalkozásod fellendülését!
Ne hagyd ki a marketing eszköztárból a keresőoptimalizálást, hiszen így hirdetések nélkül kerülhetsz előrébb a találati listán.
Dolgozzunk együtt és valósítd meg, amit elhatároztál!